Hasonmás a múltból - 1. fejezet

Jó hosszúra sikerült. :) Kissé depis, de majd felgyorsulnak az események. Várom a hsz-eket! :)
(A történet majd Stella szemszögéből fog játszódni, de mivel itt még nincs jelen, nem tudtam úgy írni)

1. Fájdalmas zongoraszó

Edward elmerengve ült fekete bőrkanapéján. Gondolatai nem voltak túl vidámak – hogyan is lehettek volna azok?! Már többször próbált gyáván elmenekülni az emlékek elől, de képtelen volt rá. Először is, vámpír volt – márpedig az ő fajtájának a memóriája igen jónak mondható. Minden egyes másodperc bele volt vésve az agyába, amit a lánnyal töltött, hogy fájdalmasan előbukkanjak, újra meg újra szenvedést okozva neki.
Aztán ott voltak a családtagjai – mindannyiuk gondolata akarva, akaratlan Bella körül forgott. Persze mindenki másképp élte meg a lány elvesztését.
Kivétel nélkül, egytől egyig aggódtak Edwardért, már ismerték a természetét, így tudták, képes lenne akár a halált is választani. Ám ilyenkor jól jön egy jövőbe látó hugica – Alice minden egyes alkalommal, mikor Edward eltervezte, hogy elmegy Olaszországba, rögtön előtte termett, és beszélt a fejével.
Ilyenkor persze az egész Cullen família próbálta meggyőzni őt, főként szavakkal, de néha akár erőszakkal is, mikor Edward már tényleg nem látta értelmét az életének, és futva próbált menekülni a házból. Ilyenkor igyekezték lefogni őt, ebben főleg Emmett és Jasper jeleskedtek, míg verbálisan fogadott szülei és Alice hatottak rá leginkább.
Rose csak távolról figyelte az eseményeket – néha ejtett ugyan egy-egy szót Edwardért, ám ő most végképp gyűlöletet érzett Bella iránt, amiért testvére ilyen állapotban van.
Némi „én megmondtam” érzés is vegyült vele, hiszen a lány kezdetektől fogva ellenezte a kapcsolatot. Amikor ilyesfajta önbecsülő érzések fogták el, Jasper mindig szigorúan nézett Rosalie-ra, a lány pedig elszégyellve palástolta érzéseit.
Edward igyekezte elhessegetni az emlékeket, és kizárni a külvilágot. Ám a fejében folyamatosan dörömböltek családtagjai gondolatai.
Carlisle és Esme érzései egyöntetűek voltak. Mindkettőjüket mérhetetlen szomorúság nyomta, mikor rápillantottak fiukra. Akkora boldogság fogta el őket, mikor Edward rátalált Bellára, és végre neki is lett társa – mosolyogva szemlélték az eseményeket, és már tervezték is a jövőt. Biztosak voltak benne, hogy előbb vagy utóbb – Edward érveit ismerve inkább utóbb – a lány is családtag lesz, és boldogan, örökké egymáséi lesznek. Ám az Élet nem ismer kegyelmet, így közbeszólt az idillbe, és oda lett minden, amire vágytak.
Most is ilyesfajta gondolatok gyötörték őket. Carlisle próbált a munkájára koncentrálni – otthoni rendelőjében épp mikroszkóp alatt tanulmányozott egy új vírust. De elméjébe újra beférkőztek ezek a gondolatok. Így volt ezzel Esme is, aki kinőtt ruhákat pakolászott egy gyermekotthonba.
Jaspert vegyes érzelmek fogták el – mindig is vágyott a lány vérére, de igyekezett elfojtani e vágyát, és együtt örülni testvérével. Ez sikerült is neki, hiszen átélte kettejük érzéseit, tudta, milyen boldogok, így már annyira nem zavarta Bella csábító illata, igyekezett nem levegőt venni, és a háttérben maradni. Szégyellte magát, amiért már nem tudott segíteni a lányon – még kint, a friss levegőn is érezte valamicskét Bella vérének émelyítő illatát.
Alice is nagyon lehangolt volt, hiszen neki sokat jelentett a lány. Legjobb barátnőkként nem csoda, hogy ennyire kedvelték egymást. Az apró lány szomorúan emlékezett vissza a látomásaira, melyekből tudta, hogy Edwarddal egymásba szeretnek, jó barátnőkké válnak, és egy napon a családjukhoz fog tartozni.
Későn látta viszont azt, hogy James meg akarja ölni Bellát, így nem tudtak időben érkezni a helyszínre.
Mikor Alice odaért, Bellában már alig pislákolt az élet, vérének illata betöltötte az egész termet. Utálta magát azért, mert alig bírta elnyomni az ösztöneit, így nem sok mindent tudott tenni. Megpróbált Jamessel harcba szállni, ám az orrát betöltötte az illat. Igyekezett nem levegőt venni, mikor megérkeztek a többiek. Emmett rögtön húga segítségére sietett, bár az ő torka is erősen kapart, jelezve, hogy a lány vérére vágyik.
Bella túl sok vért vesztett ahhoz, hogy Jaspert beengedjék, így Edward próbált még tenni valamit James ellen. Tudta, hogy nem bír majd ránézni a szenvedő Bellára, így inkább apjának adta a feladatot. A bosszú fűtötte, bekapcsolódott a harcba. Mindannyian próbáltak a küzdelemre összpontosítani, és nem Bella illatára, ami szomjasan marta a torkukat.
Carlisle rögtön Bellához szaladt. Elszörnyedve figyelte a lányt. Tudta, hogy már nem lehet segíteni rajta a hatalmas vérveszteség miatt. Ájultan feküdt a földön, szíve alig dobbant egyet-egyet. Megfordult a fejében az átváltoztatás, ám már nem sok értelmét látta. Bella pár másodpercen belül halott volt.
A harcoló Cullenek egyszerre fordultak meg – mindannyian jól hallották, amint a lány szíve egy utolsót ver.
James kapva kapott a pillanaton, és feltűnés nélkül távozott a tett színhelyéről. Megszerezte, amire vágyott, Bella vére még mindig ínycsiklandóan simogatta a torkát. Tudta, hogyha a teremben marad, halál vár rá.
Lehajtott fejjel álltak egy pillanatig, majd Edwardból fájdalmas kiáltás tört ki. Zokogni kezdett, könnyek nélkül. Senki sem tudta, mit szóljon, így percekig csak némán álltak, majd jobbnak látták, ha távoznak, és megpróbálják Edwardot megnyugtatni, melynek nagy részét főként Jasper vette ki.
Emmett szomorúan üldögélt a tévé előtt. Sosem volt egy érzelmes típus, de Bella halála igencsak megrendítette. Az idők során megkedvelte a lányt, imádott vele poénkodni, ügyetlenségén nevetni. Persze örült annak is, hogy testvérét boldognak látja, és jókat szórakozott Edwardon, akinek annyira új volt ez az érzés. De Bella már nincs többé, és a tesója sem lesz már sose olyan boldog, mint volt.
Emmett nagyot sóhajtva kapcsolt át egy másik csatornára, nem akarta, hogy a nagy, erős férfiból egy gyenge érzelmes fiú legyen, de érzéseit nem tudta szabályozni, és kedvtelenül bámulta a képernyőt.
Egyedül Rosalie volt az, akit nem érintett meg különösebben Bella halála. Sosem kedvelte a lányt, és ezt a gondolatát mindenkinek a tudtára is adta. Persze, mikor megtudta, hogy a lány halott, ő is döbbenten állt néhány másodpercig, de szomorúságot nem érzett. Edwardot sajnálta csupán, bár sosem álltak annyira közel egymáshoz, mint például ahogyan Alice állt a fiúhoz.
Rose úgy tűnt, mintha egy Jégkirálynő lenne, érzelmek nélkül, de azért benne is lejátszódtak fájdalmas gondolatok. Tudta, hogy ez fog történni, hogy Bella csak rosszat hoz, és miatta fog szenvedni Edward. És tessék, most megtörtént, amit mindig is mondott, ám senki sem hitt neki. Érzett valamiféle elégedettséget, de ezt igyekezte elnyomni, hiszen körülötte mindenkit gyötört a szomorúság.
Edward idegesen mordult fel. Mire mindenkiben lejátszódtak ezek a gondolatok, úgy érezte, nem bírja tovább. Hirtelen érzékelt egy megnyugtató hullámot, amitől máris jobban érezte magát. Jasper által keletkezett ez az érzés. Csodálta, hogyan képes ő is úgy szenvedni, átélni azt, amit érez. Voltak pillanatok, mikor Edward erős érzelmeit – főként az első napokban – már Jasper is alig bírta, de ilyenkor a fiú csillapította fájdalmas érzéseit, Alice pedig nyugtatgatta párját, ezáltal Jazz is megnyugodott.
Edward elszántan állt fel a kanapéról. Tudta, mit fog tenni, hogy kiadja magából a fájdalmát. Néha vadászattal vagy futással, többször inkább azzal adta ki magából feszültséget, hogy kedvére törött-zúzott az erdőben.
Ám ezekben az időkben a zongora vált a legjobb barátjává. Szerettet játszani a hangszeren, élvezte, ahogy az ujjai végigfutnak a billentyűkön, fájdalmas hangokat kiadva. A hangulatát tükrözték az új dalok, melyeket írt.
Most is a nappali felé vette az irányt, ahol a gyönyörű, fekete zongora állt.
Időközben Jasper és Alice is Emmett mellé társult, próbáltak valami vidám filmet keresni. Rögtön Edward felé fordították a tekintetüket, amint meghallották, hogy elindult lefelé a lépcsőn. A fiú szándékosan nem nézett a szemükbe, leült a zongora elé, és játszani kezdett. Alice lehalkította a tévét, és szomorúan figyelték testvérük játékát.